Amikor Fritz Sennheiser 1945-ben megalapította a vállalatot, egy olyan vállalkozást indított útjára, amelyet napjainkban “start-up” cégnek neveznének. Bár a cég nem egy garázsból indult ki, történetünk mégis meglehetősen hasonlít az induló vállalkozások klasszikus történeteire: a vállalkozást egy Hannover melletti parasztházban alapították. Fritz Sennheiser hamarosan felfedezte a gyorsan növekvő üzleti lehetőségeket, és felhasználta a korábbi tudományos pályafutása során megszerzett tudását és készségeit a mérőeszközök és mikrofonok iránti óriási kereslet kiszolgálására.
Ezzel kezdődött az innováció és az új ötletek felé való állandó törekvésünk története. A történet napjainkban is folytatódik: ha ellátogat a székhelyünkre, hogy részt vegyen zenehallgatási foglalkozásainkon, termékbemutatónkon vagy gyárlátogatásunkon, még mindig érezheti a kiválóság és a felfedezés iránt érzett szűnni nem akaró szenvedélyünket és vágyunkat.
Fritz Sennheiser 1945 júniusában megalapította a Laboratorium Wennebostel nevű céget ("Labor W", vagyis Lab W). Alapítása idején a fiatal cég mérőműszereket gyártott és értékesített a Siemens számára. A parasztház, ahol a céget megalapították, továbbra is üzlethelyiségünk része. A vállalatot 1958-ban átnevezték Sennheiser electronic-ra, hivatalos nevét, a Sennheiser electronic GmbH & Co. KG-t, pedig 1996-ban kapta meg.
1945-ben a Siemens megbízta a laboratóriumot egy osztrák beszállító mikrofonjának újjáépítésével, amelyet 1946-ban hoztunk forgalomba MD 1 néven. Ugyanebben az évben a Sennheiser elkezdte saját mikrofonjának fejlesztését: az MD 2 1947-től bővítette a cég termékportfólióját.
Az első puskamikrofon, az MD 82, 1956-ban készült el. Az 1960-as évek elején a Sennheiser kutatás-fejlesztési tevékenységet folytatott a kondenzátormikrofonok területén – ez a technológia újabb alkalmazási lehetőségeket nyitott a filmes és televíziós hangfelvételek világában.
A Labor W 1957-ben mutatta be a professzionális televíziózásban használható vezeték nélküli mikrofonrendszert, amelyet az NDR-rel együttműködésben fejlesztett ki. A vezeték nélküli mikrofonrendszert a Telefunken vállalattal közösen hozta forgalomba "mikroport" néven 1958-ban.
A Sennheiser 1960-ban mutatta be MD 421 nevű dinamikus mikrofonját, amelyet a mai napig gyárt és forgalmaz.
1968-ban a Sennheiser forgalomba hozta a HD 414-et, a világ első nyitott fejhallgatóját, amely azóta is a legnépszerűbb teljes méretű fejhallgatónak számít világszerte. Tudta, hogy még mindig tartunk raktáron a pótkábelekből és a legendás sárga fülpárnákból?
1971: Megjelent az MD 441 - a modell a későbbiekben klasszikussá vált a mikrofonok között.
1974-ben térbelivé vált a hangzás: az MKE 2002 sztereó fejmikrofon binaurális hangfelvétel-készítést tesz lehetővé a "műfej elv" alapján.
A hetvenes évek végén az első mikroport többcsatornás vevőkészülék és egy kompander rendszer kifejlesztése jelentős mértékű előrelépéshez vezetett a vezeték nélküli mikrofon technológia terén.
1982-ben Prof. Dr. Fritz Sennheiser átadta a vállalat irányítását fiának, Prof. Dr. Jörg Sennheisernek.
1988 volt a családi vállalkozás nemzetközivé válásának kiindulópontja: megalakult az első értékesítési leányvállalat, a Sennheiser France. Az idő előrehaladtával további leányvállalatok alakultak – jelenleg a Sennheiser világszerte 21 leányvállalattal rendelkezik.
1988: Megjelent a piacon a HD 25 fejhallgató. Az eredetileg professzionális monitor fejhallgatóként kifejlesztett terméket magas színvonalú repülőgépes fejhallgatóként is használták a Concorde fedélzetén, mielőtt világszerte meghódította a DJ-pultokat. 2013-ban a HD 25 fejhallgató 25 éves évfordulóját ünnepeltük, felelevenítve és megemlékezve a legendás termék történetéről.
A Sennheiser 1991-ben felvásárolta a berlini stúdiómikrofon-gyártót, a Georg Neumann-t, és bevonta a cég mikrofongyártását a Sennheiser saját wennebosteli üzemébe.
1991-ben megjelent a piacon az Orpheus elektrosztatikus fejhallgató. A korlátozott darabszámban forgalomba hozott modell évtizedekig a világ legjobb fejhallgatójának számított. 2015-ben a Sennheiser bemutatta a HE 1-et, a legendás Orpheus utódját.
1998: Megjelent az Evolution mikrofonsorozat, melyet 1999-ben az Evolution vezeték nélküli mikrofonsorozat követett. A legnagyobb világsztárok közül a mai napig sokan a mi Evolution mikrofonjainkat használják – a termék óriási sikert aratott, amit 2018-ban az "Evolution 20 éves évfordulóján" ünnepeltünk.
A 2000-ben megjelent MKH 800 stúdió kondenzátor mikrofon elsőként volt képes lefedni az új digitális audio formátumok teljes spektrumát egyetlen jelátalakítóval.
2005: A Sennheiser felvásárolta a Klein + Hummel hangszórógyártó céget.
2008-ban az alapító unokája, Daniel Sennheiser, csatlakozott a vállalathoz. 2010-ben fivére, Dr. Andreas Sennheiser is követte. Mindketten a cég részvényesei.
2009: A Sennheiser bemutatta az új, csúcskategóriás HD 800-as referencia-fejhallgatót.
2012-ben mutatták be a Digital 9000 rádiómikrofon rendszert, amely az egyetlen olyan digitális vezeték nélküli UHF mikrofonrendszer, amely adatcsökkenés nélküli működésre képes.
2012-ben került forgalomba a MOMENTUM fejhallgató sorozat első modellje. Számos vezetékes és vezeték nélküli terméket dobtunk piacra.
2013-ban Dr. Andreas és Daniel Sennheiser elvállalta a Sennheiser electronic GmbH & Co. KG ügyvezetõ igazgatói tisztét. Társ vezérigazgatókként egyenlő jogokkal vezetik a vállalatot kettős vezetés mellett, a felelősségi körök megosztása nélkül. 1996-tól 2015-ig Prof. Dr. Jörg Sennheiser töltötte be a Sennheiser igazgatótanácsának elnöki tisztségét.
2014-ben a Sennheiser "Sennheiser Streaming Technology GmbH (SST)" néven megalapított új leányvállalatát, amely szoftver és hardver streaming megoldások fejlesztésével foglalkozik.
2016-ban a cég bemutatta AMBEO 3D audio technológiai programját, és ugyanebben az évben forgalomba hozta az AMBEO VR mikrofont. A kiskereskedelmi piacra szánt első AMBEO termékként 2017-ben megjelent az AMBEO SMART HEADSET. 2019-ben megjelent az AMBEO Soundbar, egy olyan termék, amely térbeli hangélményt nyújt 5.1.4 formátumban. Az AMBEO-ról itt tudhat meg további részleteket.
2017-ben a Sennheiser bemutatta a TeamConnect Ceiling-et, a konferenciatermekbe szánt mennyezeti mikrofont, amely a dinamikus sugárnyaláb képzés (beamforming) technológia segítségével automatikusan rögzíti a beszélők hangját a helyiségben.
2017-ben hoztuk forgalomba a Digital 6000 vezeték nélküli mikrofonsorozatot.
2019: A Sennheiser többségi részesedést szerzett a térbeli audio algoritmusokra és VR/AR audio szoftverekre specializálódott Dear Reality vállalatban.